Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Hárma es, ami nem kettő de nem is 4 :)

A svájci parlament igazságügyi bizottsága 13-4 arányban az eljárás elindítása mellett szavazott. A gyanú szerint az államügyész súlyosan megszegte hivatala eljárásrendjét, a vádemelési eljárás végén Laubert akár el is távolíthatják hivatalából, írja a Reuters. „Az igazságügyi bizottság vádemelési eljárást indít, ha alapos gyanú merül fel, hogy a vádlott szándékosan vagy gondatlanságból súlyosan megsértette a hivatali feladatait, vagy pedig alkalmatlanná vált annak elvégzésére” – mondta Andrea Caroni, a bizottság elnöke. Lauberen azóta egyre nagyobb a nyomás, hogy a Football Leaks nevű oldalon kiszivárgott: 2016-ban és 2017-ben legalább háromszor találkozott titokban a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnökével, Gianni Infintinóval, miközben a FIFA történetének legnagyobb vesztegetési botránya miatt folytatott vizsgálatot a világszövetség ellen. Lauber ezekről a találkozókról semmilyen feljegyzést nem készített, holott a svájci törvények szerint ez kötelessége lett volna.
Legutóbbi bejegyzések

Másikd ez a blog poszt

A világban 4 999 981-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban a csütörtök reggeli adatok szerint. A halálos áldozatok száma 328 169, a gyógyultaké pedig 1 899 350 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban 4 900 253 volt a regisztrált fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 323 341 és 1 689 334 a gyógyultaké. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. QP | Quality Placement A fertőzés 188 országban van jelen.okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van, ahol 1 551 853 az igazolt fertőzöttek, 93 439 a halálos áldozatok és 294 312 a gyógyultak száma. Oroszországban 308 705-re nőtt az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 2972, a gyógyultaké pedig 85 392 volt. Brazíliában az azonosított fertőzöttek száma 291 579-re emelkedett, a kórban 18 859-en halta

Teszt poszt

Csütörtök reggeltől Románia és Magyarország között az összes határátkelő hely megnyílt, mondta Kiss Róbert. Az alezredes arról is beszélt, hogy a kormány folyamatosan egyeztet további határnyitásokról a szomszédos országokkal. A NYUGAT-EURÓPBÁBÓL INDULÓ, ILLETVE A NYUGAT-EURÓPÁBA TARTÓ TRANZITFORGALOM TOVÁBBRA IS BIZTOSÍTOTT, HÁROM HATÁRÁTKELŐHELYEN: CSANÁDPALOTÁNÁL, NAGYLAKNÁL ÉS ÁRTÁNDNÁL. Romániába hazatérhetnek azok a román állampolgárok is, akik repülővel Magyarországra érkeznek meg. Ők, illetve azok a sofőrök, akik őket hazaszállítják, mentesülnek a kötelező hatósági házi karantén elrendelése alól.  Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint a legújabb magyarországi adatok alapján következtetésként azt biztosan levonható: NAPOK ÓTA KIEGYENLÍTŐDÖTTEK, TENDENCIÓZUSAN CSÖKKEN AZ AKTÍV FERTŐZÖTTEK SZÁMA. Ennek ellenére indokolt a járványügyi készültség folyamatos fenntartása. Müller ugyanis ismertette a fertőzöttek – még személyiségi jogok sérülése nélkül közzé